2018. március 20-án, a Gönyűi Ipari Parkban ünnepélyes keretek között került megrendezésre, a 28,5 milliárdos költségvetésű gönyűi torkolati mű megépítésének projektindítója.

A megnyitó biztosítását - a Gönyűi Ipari Park őrzését is évek óta végző - vagyonőreink látták el, a rendezők teljes megelégedésével.

A megnyitón jelen volt és beszédet mondott, Kara Ákos államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, aki egyben a beruházás miniszteri biztosa is, Láng István az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese, Németh József az ÉDUVIZIG igazgatója, Németh Tamás, a kivitelező Mosoni-Duna 2017 Konzorcium területi igazgatója.

A megnyitón részt vettek Gönyű és Vének polgármesterei, valamint a beruházáshoz kapcsolódó vállalkozások képviselői is.

A hosszú évek óta húzódó beruházás létrejöttéhez szükséges volt a népi kezdeményezés, a társadalmi és szakmai igény, valamint a politikai akarat egybeesésére.

Ez a fejlesztés, és ez a műtárgy, komplex megoldást ad a térség vízgazdálkodási gondjaira, egyben annak számára kiszámítható környezetet-, vízszinteket hoz, és mindez a stabilitás pedig a gazdasági fejlődés mozgató rugójaként is fog a jövőben működni..

Kérdése van? Keressen minket!

Szolgáltatásaink

Élőerős őrzés, porta-, és recepciós szolgálat

A Vagyonvédelmen belül élőerős őrzési szolgáltatással is várjuk érdeklődésüket, illetve megrendelésüket. Vezetői állományunk felkészült, több éves-, sőt közülük néhányan évtizedes szakmai-vezetői tapasztalattal rendelkeznek.

Tovább

Rendezvénybiztosítás

A rendezvény sikere elsősorban azon múlik, legyen az bármilyen jól előkészített és megszervezett, ha annak lebonyolítása - különösen a résztvevők testi épségére vonatkozóan - biztonságosan megvalósítható.

Tovább

Takarítás

A szolgáltatás teljesítéséhez rendelkezünk megfelelő állományunkkal minőségi szolgáltatást nyújtunk. A takarításhoz-, tisztításhoz környezetbarát takarító-, és tisztítószereket használunk.

Tovább

Park- és kertgondozás

A szemet gyönyörködtető-, esztétikus parkok-, a gondozott kertek-, és zöldterületek látványa nyugalmat és kellemes érzést varázsol az emberek számára. Ehhez kínáljuk Önöknek a szakmailag felkészült és tapasztalt munkatársainkkal szolgáltatásainkat.

Tovább

Biztonságtechnika, kamerarendszerek

A hatékony vagyonvédelem nem képzelhető el, pusztán élőerős őrzéssel, hanem ahhoz szükséges és elengedhetetlen a mechanikai-, és elektronikai vagyonvédelmi biztonságtechnikai rendszerek megléte és összehangolt alkalmazása is.

Tovább

Munka-, tűz-, és környezetvédelem

Szakembereinkkel olyan megoldásokat kínálunk, hogy vállalkozása munkavédelmi-, tűzvédelmi-, környezetvédelmi szempontból a hatályos jogszabályoknak megfeleljen.

Tovább

Kérjen árajánlatot online!

Tovább

Állást keres? Jelentkezzen hozzánk!

Tovább